Tavasz-váró
Tavasz-váró
Elhagyatott kismadárka sírt az út szélén,
Megszántam, s magamhoz vévén
Énekelni kezdte életének énekét.
Hallgattam csak mosolyogva,
Testvérem volt e madárka,
Neki se volt sehol se egy párja.
Volt délceg legényem nekem is,
Virágok, csókok, szerelem, hit;
De adott belőle más asszonynak is.
Volt szegény legényem egyszer,
Kedves, mókás, és persze délceg,
De ami érdekelte, az csak a pénzem.
Volt egy jóindulatú munkásom is ám,
Értett a szavakhoz, a csókhoz is tán,
De bűzlött is mint egy gwuff-karám!
Egy dalnok is bókolt egyszer,
De a dalnokok sokat szeretnek.
S az apró-bogár-szerelemnek vége lett.
A kismadárnak is volt sok-sok más;
Galamb, bagoly, és persze csalogány,
Szépen, sorban váltogatták egymást.
Szerelemben egyikünknek sem volt szerencséje,
Mindig ugyanaz történt - szívünknek összetörője
A szilánkokat otthagyta,
S mi takaríthattunk utána!
De, be kell valljam, van egy legény,
Kinek képe örökké bennem él -
Még csak álmomban láttam, való igaz,
De úgy tartják az álmok valóra válnak.
Kismadárka, testvérem, higgy szavamnak,
Adjunk esélyt egy szép, új tavasznak!
|