Viking-szerelemi történet
Viking-szerelemi történet
Szeli a hős hajója végig a tengereket, "Előttünk Grönland! Előre emberek!" Csapja szét maga előtt a habokat a hajó, Közel van már a part, oda is kiállt: "Hahó!" Választ még nem hall a Hős füle, Valaki várja a parton - érzi szíve.
Ki kell kötni a hajót, olyan közel van már a part, "Rajta legények! Kikötni a hajónkat! Rajta! Rajta!" Hős hirtelen neszt hall, "Csendet legények!" Fülel még egy ideig - "Valaki itt énekelget!" Öszenéznek mind-mind "Ki lehet az, hős vezér? Tán egy varkürg? Esetleg egy csodaszép lény?" Nem tud erre mit válaszolni a hős férfi, A csodaszép hangfoszlányokat Ő is csak füleli, "Ki lehet e fiatal pára? Látjátok vitézek?! Ott! A portan állva!" s a nő hangja elrabolta szívet, Mely eddig olyan nagyon erősen vert a hős mellkasában, Mely most hirtelen ellágyult egy szép asszony szavára.
Kiszállnak mind a partra a vikingkeg, S hallgatják, mint a gyönyörűség énekel. A hős szíve együtt repül el messzire a hanggal, Boldogsággal telt meg az, mi eddig tele volt haraggal.
A férfiak mind-mind körésereglettek, S ámuldozva hallgatták tovább az éneket. A nő már más nyelven énekelt, nem értették, De lázasan már Ők is tovább énekelték. Csak a Hős maradt néma, Ő csak a refrént tátogta néha.
A Hős érezte már, menthetetlen helyzete, Kész. Ennyi. Feladja. Ez lett a végzete. Odalépett a nőhöz, ki abbahagyta az éneket, S öszinte csodálattal nézte végig a vitézeket. "Kik vagytok ti, kik betörtök a Hold birodalmába?" Kérdezte tőllük nagyon-nagyon, őszintén aggótva. "Érted jöttünk, szépséges Hold-leány!" válaszolta a hős "Ne mtudom ki vagy te, de tiéd már a jövőm!" A leányka elmosolyodva csak így folytatta: "Ugyan, ugyan, ne mondjon ilyet, kedves Uram!" De a férfin minden érzés eluralkodott, Önnönmagának tovább már nem parancsolhatott. Megcsókolta a lányt, ki ijedve menekült tőlle, Utána a Hős a szigeten már mindhiába kereste.
Egy hét múlva feladták már a lány megtalálását, S kihajóztak újra, hazafelé a hét tengeren át. A Hős mindvégig a csókra, s a csodaszép lányra gondolt, Mindörökké él már őbenne, bármerre is barangolt, Tudta, nincs menedék, a lányé szíve, senki másé. Akkor is a lányra gondolt, mikor massírozott a csata felé.
Minden asszonyban a lányt kereste, de egyikben se lelte. Fájt neki szíve, s nem tudta szabad-e újra szeretni-e?
Százszor, s ezerszer beárta a tengerek minden szigetét, De sehol sem lelte meg az Ő réges-régi szerelmét. Otthon, mikor újra hazájába tért, haldoklott már. Húzta, betegítette Őt egyre jobban csak az ágy. Ki akart a hős törni, szerelme karjaiba menekülni, Hogy újra átélhesse újra, milyen is igazán szeretni.
Eljöttek érte a Halál angyalai, de nem bántották, "Szeret ez az öreg szív még mindig" - jól tudták. Mikor az öreg hős örökre behunyta szemét, akkor is csak a csodaszép zenét hallotta, s meg nem lelt szerelmit.
|