Beatrix Sheldernek volt egy olyan rossz tulajdonsága, hogy szeretett elkóborolni. Megannyiszor megjárta már emiatt, mégis, ez a vérében volt.
Így volt ez akkor is, amikor Beatrix Eltévedt egy hatalmas várban, Csehország közepén. E várban nem voltak csoportok, ide beengedték az embereket, hogy kedvükre járhassák. Így Beatrixnak volt esélye lemaradni egy-egy bámészkodás során, s a helyesnek vélt útra lépni. Emiatt találta magát hamarjában a vár egyik legfelsőbb tornyában. Amikor oda felért nagyot sóhajtott, majd a falhoz lépve körülnézett. A vár alatti völgy, s a város terült elé. Milyen tökéletes kilátás volt! S milyen erősen fújt itt a szél! Beatrix mosolyogva jegyzetelte magának, hogyha Ő élt volna ebben a várban, akkor minden bizonnyal ezen az oldalon lett volna a szobája…
Kicsit aggódott már szülei miatt, hogy azok vajon merre mehettek, abban reménykedett legjobban, hogy Mr és Mrs Shelder nem aggódnak miatta. Ismerik talán annyira lányukat, hogy tudják róla, hogy a végén mindig megtalálja őket. Mint említettem ez az eset nem volt egyedi.
Beatrix titkon abban reménykedett, hogy innen mindent nagyszerűen be fog látni, s talán a szüleit is meglátja valahonnan, de ez nem így történt. Talán emiatt is sóhajtott az előbb.
Mikor megunta a falnál való ácsorgást, megfordult, a felvezető ajtóval szembe. Abban a pillanatban azon az ajtón belépett valaki. Beatrix őt látta meg. A fiú magasabb lehetett mint Ő, s mivel egy nyári trikó volt rajta, így látszott rajta, hogy izmos is. Arca is csontos volt, de jól faragott. Szemüveget viselt, ami sokakkal ellentétben jól állt neki. Haja fekete volt, s 5 centisként hullámzott – akárcsak az éjjeli tenger. Talán, ha jóképűnek nem volt mondható, de sokan voltak, akik szerették ezt a fajtát – s Beatrixnak is ínyére volt.
Be kell vallani, hogy a lány először nagyon megijedt, amikor meglátta a hirtelen betoppanó fiút, nem gondolta volna, hogy van még egy olyan alak, aki képes a toronyba feljönni – viszont a fiún is látszott, hogy váratlanul éri a lány látása. Mikor mindketten felocsúdtak, Beatrix, régi szokásokhoz híven, egy enyhe pukedlit nyomott, mire a fiú illőképp válaszolt. Ez volt a lány második nagy meglepetése. A legtöbb ember erre nem tudja, hogy mit válaszoljon.
- Český? - szólalt meg a fiú. Beatrix erre nem mondott semmit, mert nem értette. A fiú talán ezt megértette, mert ismét kérdezett: - Deutsch? – Beatrix ebből már értett valamit. A fiú azt kérdezte talán, hogy német? A lány csak annyit mondott:
- Nem, angol vagyok.
- Angol?
- Igen. – a fiú erre bólintott, majd így szólt:
- Petr Jilji vagyok.
- Beatrix Shelder.
- Az angolom nem túl jó… - vallotta be hirtelen a fiú. Erre a lány csak hebegve válaszolt:
- Óh… hát… semmi gond… - majd visszafordult a tájhoz. A következő, amit észrevett, az az volt, hogy a fiú mellé lépett.
- Szép táj, igaz? – kérdezte Petr.
- Igen… Valóban szép.
- Mondja, mi vesz rá egy angol lányt, hogy eljöjjön ide?
Beatrix a fiúra nézett, majd így szólt:
- A táj.
- A táj? Hát Walesnek nincsenek ilyen szép tájai?
- Nem, nincsenek. Walesben folyton esik az eső... Néha már az ember úgy érzi, hogy olyan mint egy esőerdő…
- Esőerdő? – kérdezett vissza a fiú.
- Igen, esőerdő… Viszont… itt nem olyan… Itt süt a nap… S tudtommal nem esik túlzottan sokat…
- Nem, valóban nem… S kellemesen érzi itt magát, Miss Shelder?
- Igen… igen… kellemesen… - mondta a lány. Mi mást mondhatott volna erre? – Mondja, hívhatnám Petr helyett Peternek? Jobban ki tudnám mondani…
- Persze, ha az kényelmesebb… - mondta a fiú: - Jól tudom, sok külföldinek nehéz ez a nyelv. Mi a benyomása egyébként Csehországról?
- A benyomásom? Nos… Nagyon kellemes… - majd Beatrix mesélni kezdett mindazokról a dolgokról, amiket itt tapasztalt; például, hogy megállnak a gyalogosoknak a járdánál, hogy a sörözőkben vannak a családi találkozók, s hogy itt minden ház egy söröző.
Így folytatódott tovább Beatrix és Petr beszéde, míg hirtelen a két fiatal arra nem lett figyelmes, hogy egyre több a közös téma, s hogy mintha az idő csak repülne mellettük. S hogy mi szakította félbe a beszélgetésüket? Nos, nem más mint Mrs Shelder „Beatrix!” felkiáltása, mely egyenesen a hátuk mögül érkezett. A lány hirtelen megdermedt, majd megfordult. Tudta, hogy menük kell. Petr-re nézett, fájt neki pont most elválni. Hirtelen a gondolat, hogy ott kell hagynia a fiút, hiányérzetet keltett benne.
- Viszlát, Petr… - mondta neki. Petr arcán szintén a dermedtség volt leolvasható. Hirtelen lesütötte szemét, majd régimódi stílusban meghajolt Beatrix előtt, majd szemeivel követte, míg a lány és édesanyja távolodnak. S talán a fiú még hallotta Mrs Shelder azon kérdését, hogy „Ki volt ez a fiú?” és hogy „Mit akart?”. S talán még hallotta Beatrix, ki számára hirtelen olyan csodálatos fényben tündökölt, mély sóhaját is.
- Csak egy fiú, Petr Jilji…
- Helyi?
- Igen, helyi fiú.
- S beszélt angolul?
- Igen…
- Ez furcsa…
- Miért? – a lány kétkedve nézett anyjára. Mit találhatott Ő ebben furcsának?
- Nos, furcsa, mert itt a lakosság kilencvenkilenc százaléka németül beszél… - mondta végül a nő. Beatrix ekkor lábával már a várpark füvét taposta, s mikor odaért, ismét feltekintett a vár tornyára, ahol még látni vélte Petr Jilji-t. Ismét nagyot sóhajtott, mert valahogy azt érezte, hogy többé nem fogja a fiút látni…
Miss Shelder némán ment hotelszobája felé, lesütötte szemét, miközben elhaladt egy álló személy mellett. Ekkor ismerős illat csapta meg orrát, s egy pillanatra meg is állt, majd ismét nagyot sóhajtva továbblépett volna, de ekkor valaki megmarkolta kezét. A lány felkapta fejét, de már mondta is ki a számára bűvös szókat:
- Petr Jilji… - nem kellett volna a fiúra ránéznie, tudta, hogy Ő az.
- Beatrix, te, itt? – kérdezte tőle a fiú megdöbbenve.
- Itt vagyunk a nyaralás alatt… - mondta a lány, aki még mindig döbbenetével viaskodott: - S te? – kérdezett vissza.
- A szüleim úgy döntöttek, hogy ma éjszaka itt éjszakázunk, hogy ne kelljen éjszaka vezetniük… - magyarázta a fiú, majd mint akit kicseréltek volna, így szólt: - Azt hittem, hogy már soha többé nem foglak látni… Nagyon rossz volt látni, ahogy elmész… - Beatrix tágra nyitotta a szemét.
- Petr… Én is megijedtem, hogy nem foglak többé látni… - azzal a két szerelmes egymás nyakába borult.
- Ó, Beatrix, drága, kicsi Beatrixom! – mondta a fiú, azzal bevonta a lányt szobájába…
Kilenc hónap múlva Beatrix Shelder életet adott leányának, Vivien Sheldernek, kit később, mint Beatrix késői kishúgát mutatta be a család.